Itt a lehetőség, hogy hőszigeteléssel korszerűsítsd otthonodat!

Otthonfelújítási program energetika 2024

Hivatalosan bejelentette a kormány: új lakossági épületenergetikai korszerűsítést támogató programot indít. Az intézkedés 7 millió forint összegű beruházási keret, és a családi házakat érinti. A cél egyértelműen az ingatlanok energetikai korszerűsítése.

A családok épületenergetikai korszerűsítéseit támogató program keretén belül a kormány kiemelt célja, hogy tiszta megfizethető energiát biztosítsanak a hazai fogyasztóknak.

Az új otthonfelújítási programot a 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére lehet igénybe venni, mely júniusban indul.

A program keretében a hőszigetelési korszerűsítés is szerepel, melynek:

7 MILLIÓ FORINT A BERUHÁZÁSI KERETE, AMIHEZ 1 MILLIÓ FORINT ÖNRÉSZ SZÜKSÉGES.

A 6 millió forint megoszlik a kamatmentes hitel és támogatás között. Ennek az arányát a jövedelmi helyzet és a térségi, a járási feltételek határozzák meg. További fontos kritérium, hogy a beruházások végén legalább 30 százalékos energiahatékonyságot kell teljesítenie a családi háznak, amit energiatanúsítványokkal bizonyítani kell. Előfinanszírozással indítja el a kormány ezt a programot.

Otthonfelújítási program 2024

Már évek óta folyamatosan növekszik a hőszigetelő rendszerek utáni kereslet, hiszen már ismert tény, hogy amennyiben ingatlanunk rendelkezik hőszigeteléssel abban az esetben nagy mértékben csökkenthetjük energia fogyasztásunkat és jelentősen növeljük a ház értékét.

A piacon mára már számos lehetőség elérhető, azonban az egyik legjobb és legkorszerűbb megoldást az EPS hőszigetelés jelenti.

Carboland-FH80
Carboland-FL-T2
Carboland-FN100

Termékeinkkel lefedjük szinte az összes felhasználási területet legyen az Homlokzat, Tető és Aljzatbeton, Lépéshang szigetelés, Lejtésképzés.


CARBOLAND Gyár


A CARBOLAND hőszigetelő anyag gyárunkban szakembereink folyamatosan fejlesztik termékeinket, melyekkel még jobb hatást érhetünk el.

A legmodernebb labor felszerelésekkel, folyamatos minőség ellenőrzés mellett gyártunk, ezzel garantálva a legjobb termék minőséget.

CARBOLAND

Precíziós műszerekkel mérni tudjuk a geometriát, a nyomó-és szakítószilárdságot, a hővezetési tényezőt és a tűzállóságot is!

Sikerünk alapja a magasan kvalifikált és motivált munkatársainkon túlmenően, hogy mindenben a legjobb minőséget választjuk. Legyen az alapanyag, technológia, közreműködő partner.

A grafitszínű CARBOLAND CH80 termékeink gyártásához ún. isopolimert tartalmazó alapanyagot használunk fel egy megfelelően kontrollált önszabályozó automata gyártástechnológia segítségével. Ezek együttesen eredményezik a CARBOLAND CH80 termékek két kiemelkedő tulajdonságát:

Carboland-CH80
  • a hővezetési tényezőjének 0,030W/mK értékét
  • és a napsugárzásra/hőingadozásra kevésbé érzékeny viselkedését reflexiós bevonat nélkül is.

7 ÉRV, AMIÉRT ÉRDEMES A CARBOLAND TERMÉKEIT VÁLASZTANI

  • Legkorszerűbb EPS gyár Magyarországon
  • Széles választék, 3D Lejtésképzés
  • Világvezető technológia, Hatékony rakatos csomagolás
  • Időtálló termékek
  • Élő környezetre, természetre káros anyagot nem tartalmaz
  • Méretpontos, folyamatosan ellenőrzött termékek
  • Minőségi Magyar EPS hőszigetelő anyag
Adatvédelmi tájékoztató

© 2024 Carboland